Januártól Januárig - Nekrológ
2017. január 12. hajnalra elpusztult „Január” az Ipoly-völgyben rendszeresen áttelelő gólyánk. Az esete rávilágít arra a tényre, hogy vonuló madaraink nem hiába teszik meg több ezer kilométeres vándorútjukat minden évben.
Január fagyban a Szécsényi-réten (fotó: Papp Ferenc)
2013-2014 telén fedezték fel a Szécsény városához tartozó Pösténypusztán élők, hogy egy gólya (Január) itt maradt. 2014 januárjában kaptuk róla az első felvételt egy gólyafészekben állva. Később kora tavasszal sikerült befognunk őt és a Madarak Határok Nélkül projekt keretében egy műholdas jeladót is kapott. Ennek segítségével folyamatosan nyomon tudtuk követni az életét 3 éven keresztül. Ez idő alatt számos cikkben szerepelt, illetve bárki az interneten követhette merre jár a http://jeladosmadarak.mme.hu/inds/showmap/?check_149=149 oldalon keresztül.
A megfigyeléseink során Fény derült arra, hogy Január képtelen magasba felrepülni és ez lehet az oka annak, hogy ősszel nem kel vándorútra, hanem fészkelő helyén az Ipoly-völgyben tölti a teleket. A gólyák, mint a legtöbb nagytestű madár, elsősorban ragadozómadaraink, a földfelszínről felszálló meleg légáramlatokat kihasználva „termikelnek” fel szinte szárnycsapás nélkül a magasba, majd siklanak tovább. Január erre képtelen volt. Viszont jól feltérképezte az Ipoly-völgy táplálékforrásait és 3 telet is sikeresen, emberi segítség nélkül átvészelt. Főleg a telelő gulyák mellett, illetve a fagymentes vizek, meleg források mellett gyűjtötte a napi betevőt. Annyira sikeres volt, hogy 3 évben is fészekaljat nevelt az Ipoly partján található fészkében. Az első kettő fészekalj sikeresen kirepült, sajnos a 3. már nem, mivel a fészek leszakadt és csak 1 fióka élte túl a zuhanást, melyet a budapesti állatkertbe szállítottunk.
Vadonélő állatok, madarak esetében 3 fészekalj létrehozása és a fiókák többségének kirepítése siker. Gondoljunk bele, hogy a fiókák 70-80% életük első évében elpusztul, a szaporodásra esélye sincs. Január sikeresen továbbadta génjeit, s talán egyszer utódait is sikerül köszöntenünk valamely fészek mellett itt az Ipoly partján.
Adódik a kérdés miért pusztult el idén januárban Január?
Az elmúlt 3 tél enyhének számított a Kárpát-medencében, mely sok olyan állatfaj egyedének segített az áttelelésben, melyek kemény teleken bizony nagy számban elpusztulnak. A fehér gólya nem véletlenül vonuló madár. Az ő táplálékbázisának nagy része eltűnik a kemény teleken. Nincsenek számára elérhető helyen a rovarok, kétéltűek, hüllők, de a fagyok beálltával a jégpáncél is eltakarja a halakat, illetve a talajban lévő férgek is elérhetetlenné válnak. A korábbi évek telein csak hetekre jött meg a tél, és utána mindegyik hónapban napokra, hetekre kiengedett a fagy, feláztak a legelők és a zsákmányállatok egy része is előbújt. Ebben a szezonban viszont decemberben keményre fagyott a talaj felső rétege és nem is fog kiengedni egyhamar. Az itt maradó állatoknak nem a hideg jelenti az elsődleges túlélési problémát, hanem a táplálékhiány. Ha nem zsákmányolnak eleget, nem tudják kifűteni magukat. Ráadásul ebben az évben január elején, több hajnalon is -25C fok alá süllyedt a hőmérő higanyszála Szécsényben. Az már a sors fintora, hogy a meleg front alatt a legenyhébb alig -5C fokos hajnalon pusztult el Január.
Január tetemét a Fővárosi Állat- és Növénykertben Dr. Sós Endre vezető állatorvos vizsgálta meg. Az elhullás oka a madár emésztőrendszerében a táplálékállatok szőréből és egyéb emészthetetlen részeiből képződő „bezoár” (okozta gyulladás és elzáródás volt, melynek kialakulása valószínűleg az egyoldalú, főként kisrágcsáló zsákmányállatokból álló táplálkozásra vezethető vissza. Ez az információ ismét rávilágít arra, hogy madaraink egy része miért vonul el, miért tesz meg több ezer kilométeres vándorutat minden évben. Emellett kiderült az is, hogy Január tüdején elváltozások találhatóak, melyek kapcsolatban lehetnek a korlátozott röpképességével.
Meg lehetett volna menteni?
Elvileg igen, gyakorlatilag nem. Miért? A legtöbb télen látható, mentésre szoruló gólya, ami télen megjelenik Magyarországon, vándorlásról lemaradt fiatal egyed. Ezek viselkedése teljesen más, mint egy öreg, kifejlett gólyáé. Ráadásul sok olyan van közöttük, amely pl. Németország olyan vidékeiről érkezik, ahol direkt etetik már a gólyákat a fészkelési időszak alatt. Így az emberhez is barátságosabb, kicsit ahhoz hasonlóan, ahogy a kerti feketerigó is viselkedik. Január teljesen vad volt, amit csak tetézett, hogy ő nem lakott terülten, hanem kint egy folyó partján vad/eredeti élőhelyen fészkelt, ezért a költési szezonban embert sem látott szinte. Ráadásul tudatában volt gyenge röpképességének, így mikor ellenőriztük őt már több száz méter távolságból, felrepült és menekült. Közelebb csak a telek alkalmával lehetet hozzá kerülni, amikor beköltözött a településekre, de akkor is nagyon bizalmatlan volt. A héten megpróbálkoztunk etetésével is, de azt nem fogadta el, a felé dobott hús után nem nyúlt.
Mi van Fülöppel a másik évről-évre áttelelő gólyával?
Ő jól van, minap is készültek felvételek róla. Az ő áttelelésének kulcsa, hogy spanyol gólyaként ismeri a hulladéklerakók tápanyagdússágát, és ilyen kemény teleken gyakran látogatja némi ételmaradékot keresve. Emellett ő teljesen egészséges, illetve már a 11. telét tölti nálunk és nagy rutinja van ebben a műfajban.
Számunkra, gólyakedvelő emberek számára Január története 2014 januárjában kezdődött és 2017 januárjában ért véget. Hogyan értékeljük ezt? Egy komoly defektussal rendelkező gólya egyed szempontjából nézve kiemelten sikeres életútnak számít még akkor is, ha tudomásunk szerint soha sem láthatta az afrikai őshazát.
Reméljük egyszer kapunk hírt Január valamelyik fiókájáról, akkor igazán kerek lenne a története!