Veca elhagyta a Holt-tenger környékét, Gyöngyvirág a Kartúm mellett, Hajdú a Nílus közelében

Veca március 18-20 között Cisz-Jordániában tartózkodott, a Holt-tenger környékén pihent és várta a kedvező időjárást a vonuláshoz. 21-én innen, Jerikó városának térségéből indult tovább. Előtte veszélyes és háborúk tépázta Közel-Kelet országai állnak. Ebben a régióban sok a bizonytalanság és a GSM szolgáltatás is akadozik, így lehetséges, hogy az elkövetkező napokban nem kapunk hírt felőle. Reméljük hamar, sikeresen veszi ezt az akadályát is.

Veca Jerikó környékén indult neki a Közel-Keletnek
Veca Jerikó környékén indult neki a Közel-Keletnek

Veca a Holt-tengernél, Gyöngyvirág a Nílusnál Szudánban, Hajdú Ugandában és Berek is elindult a napokban

Már 4 jeladós gólyák tart hazafelé Afrikából. Legelsőként Veca indult el március elején és ő már a Közel-Keleten Ciszjordániában jár. Március 17-én hagyta el Vörös-tenger partvidékét és 200km megtétele után az izraeli Aradig jutott. Másnap, alig 50km-nyi vonulás után megfordult és megpihent. 19-én sem siette el a dolgot és Jeruzsálem térségében érve délben megállt a vonulással.

Veca Jeruzsálem környékén jár, 2400km a háta mögött
Veca Jeruzsálem környékén jár, 2400km a háta mögött

Veca megint megpróbálta; sikerült! - Hajdú az Egyenlítőnél

Veca 15-én Hurghada mellől csak egy Vörös-tengeri szigetig jutott az erős ellenszélben nem érte el a túlpartot. Másnap, 16-án viszont sikeresen átkelt a tengerszoroson és az Akabai-öböl mentén szorosan a hegyek mellett egészen tabai szállodákig jutott.

Veca sikeresen elhagyta a szigetet és ezzel Afrikát
Veca sikeresen elhagyta a szigetet és ezzel Afrikát

Oldalak