Picur újra az északi féltekén van, s éppen Ugandát készül felfedezni!

Öreg gólyáink nagy része már hazaérkezett, a fészkek körül tesznek-vesznek, védik a megjelenő idegen fészekbitorlóktól, s több helyen már a tojásrakással vannak elfoglalva. De ne feledkezzünk meg a még meg nem érkezettekről, s az idén haza sem jövő fiatalokról, mint amilyen Picur, az egyik legkalandosabb életű jeladós gólyánk. Azt hiszem, hogy a "legkalandosabb életű" kifejezés nem túlzás, még akkor sem, ha mindössze 11 hónapja látta meg a napvilágot. :-)

Szóval Picur, legutóbbi beszámolóm óta sem tétlenkedett, csütörtökön (április 02.) átrepülte az Egyenlítőt, s újra az északi féltekére érkezett. Most éppen Ugandát fedezi fel, ami egyúttal a 20. ország, ahol járt az elmúlt 7 hónapban, s már több mint 21000 km-t utazgatott.

Három hete indult el csapatával Dél-Afrikából, s azóta mintegy 4000 km-t repültek, ami valószínűleg jelentősen alulbecsült, mert egyes napokról csak két adat érkezett meg eddig.


Picur útja 2015. április 04-ig.
Zölddel jelölve a március 13. óta megtett visszafelé vezető 4000 km-es útja.

Egy jó és egy rossz hír Törökországból – Dalma és Varbó

A három működő jeladós tojó közül Veca már megérkezett a költőterületre, fészekbe jó helyen van. Varbó hosszú ideje, Dalma pedig tegnap ért Törökországba. Utóbbira ma az Iskenderuni-öblön való átkelés vár.

Dalmára (kékkel jelölve) ma Iskenderuni-öböl feletti átkelés vár, Veca (sárgával jelölve) és Varbó (pirossal jelölve) már korábban átrepülte
Dalmára (kékkel jelölve) ma Iskenderuni-öböl feletti átkelés vár, Veca (sárgával jelölve) és Varbó (pirossal jelölve) már korábban átrepülte

Gólyatollas kis Veca, hol jártál ma hajnalban?

Tegnap egy kis áprilisi tréfa után, megérkezett Veca a fészekbe, de utána mi történt? Hol töltötte az estét és az első 24 órát? A jeladó erre is választ ad, a gólya zavarása nélkül. 13:44-kor landolt, utána szinte végig a szirénaoszlop tetején található fészekben volt, csak vacsorázni ugrott le a kertekbe. Éjszakára visszatért a fészkébe, s ott is aludt.

Veca a kertekben és az Derék-patak torkolatának környékén táplálkozott 17-19 óra között
Veca a kertekben és az Derék-patak torkolatának környékén táplálkozott csütörtök este 17-19 óra között

Megérkezett – Veca, Ipolyvecén újra!

Egy kis áprilisi tréfa után, ma "Veca" révbe, akarom mondani fészekbe ért. 13:44-kor landolt a szirénaoszlop tetején található fészekben ott, amely alatt tavaly júniusban kisebb sérülés után megleltük. Bebizonyosodott nála is, a gólyák visszatérnek fészkükbe.

Veca érkezése fészkére 2015. április 2-án (fotó: Papp Ferenc)
Veca érkezése fészkére 2015. április 2-án (fotó: Papp Ferenc), még több kép>>

Oldalak