A programról

Manapság minden emberhez információk sokasága jut el a nagyvilágból, ám csak ritkán látják meg az összefüggéseket a távoli történések és mindennapi életük, lakókörnyezetük között. Kevés olyan élőlény van például a közelükben és időnként tőlük távol, mely ezt a függési rendszert jól, számukra plasztikusan megmutatná.

Ilyen faj a magyar emberek szívéhez oly közel álló fehér gólya. A fehér gólya minden magyar állampolgár által ismert és szeretett madárfaj, mely az emberek életében már korán, a családban és az óvodában is, mint a dalok, történetek főszereplője jelenik meg. Rohanó, a természettől eltávolodó világunkban sajnos hamar a múltba vész kitüntetett szerepe.

Az Északi gólyahír című programmal vissza, újra az emberek közelébe szeretnék hozni ezt a madárfajt, s vele együtt környezetünk élővilágát, felhívva figyelmüket a lokális és globális környezetvédelmi problémákra. Az ugyan nem várható el, hogy minden ember kiszakadjon lakóhelye környezetéből, és időt szánjon a rendszeres természetjárásra, de sokan vannak, akik ismeretterjesztő előadás vagy az internet segítségével akár naponta szívesen tájékozódnának a természet történéseiről.

A projekt ennek a rétegnek – generációktól függően – előadásokkal, játékokkal, vetélkedőkkel, hírekkel szeretne lehetőséget teremteni, hogy tájékozódhassanak a gólyákon keresztül a környezet és a világ eseményeiről, elsősorban az észak-magyarországi régióban, azaz Heves, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben. A program széleskörű megismertetésére internetes portált, blogoldalt és Facebook-profilt hoznak létre, melyeken az érdeklődők naprakészen nyomon követhetik a fehér gólyák életét, szaporodásukat, vonulásukat, jeladóval történő felszerelésüket – azaz mindennapi életüket.

Ez munka igényli a folyamatos terepi jelenlétet, felmérést, aktív gólyavédelmet, mentést, eszközök karbantartását és a lakossági kapcsolatépítést is. A projektet kísérő rendezvények között lesz a gólyák életével kapcsolatos tippelős játék, a legkisebb korosztályok számára mesés bábelőadás, a 3-4. osztályos kisdiákok számára játékos foglalkozás a gólyák életéről, kézműves foglalkozással egybekötve – a már elkészült Gólyamánia munkafüzetek felhasználásával –, a felső tagozatos és középiskolai osztályok számára pedig vetítéssel egybekötött előadásokat tartanak a régióban. Ugyancsak ismeretterjesztő foglalkozásokat tartanak a Bódva-völgyi és a Dejtári Madárvonulás-kutató Táborba látogató csoportok számára a vonuló madarakkal kapcsolatban – különös hangsúlyt fektetve a fehér gólyára. „Gólyaüdvözlő-nap” és „Gólyabúcsúztató-nap” szervezése is a tervek között szerepel.

A projekt része egy vándorkiállítás szervezése a már rendelkezésre álló, 10 tablóból álló kiállítás felhasználásával. Az Északi gólyahír különös és érdekes program, melynek lényege a gólya és az ember, azaz a természet és az ember harmóniájának, illetve bizonyos esetekben diszharmóniájának bemutatása. A gólyák emellett lehetőséget adnak arra, hogy távolabbra, a világra is kitekintsünk az ottani folyamatokat is figyelemmel kísérjük, és megértsük a természeti környezetünk globális összefüggéseit.

A projekt a Svájci Hozzájáruláson keresztül a Svájci Állam társfinanszírozásával valósul meg.