Veca elhagyta a Holt-tenger környékét, Gyöngyvirág a Kartúm mellett, Hajdú a Nílus közelében

Veca március 18-20 között Cisz-Jordániában tartózkodott, a Holt-tenger környékén pihent és várta a kedvező időjárást a vonuláshoz. 21-én innen, Jerikó városának térségéből indult tovább. Előtte veszélyes és háborúk tépázta Közel-Kelet országai állnak. Ebben a régióban sok a bizonytalanság és a GSM szolgáltatás is akadozik, így lehetséges, hogy az elkövetkező napokban nem kapunk hírt felőle. Reméljük hamar, sikeresen veszi ezt az akadályát is.

Veca Jerikó környékén indult neki a Közel-Keletnek
Veca Jerikó környékén indult neki a Közel-Keletnek

Gyöngyvirág március 18-án érte el a Nílus völgyét, és érte el azt a régiót ahol Veca befejezte a telelését. 21-én érte el Kartúm városának térségét, jelenleg a Nílus mentén halad északnak.

Gyöngyvirág (sárga) a Fehér- és Kék-Nílus közti termékeny síkon, mellette Veca indulási helyzete (piros)
Gyöngyvirág (sárga) a Fehér- és Kék-Nílus közti termékeny síkon, mellette Veca indulási helyzete (piros)

Hajdú, Március 18-án Ugandából jelentkezett utoljára, 21-én pedig már Szudánból. Közben áthaladt; Dél-Szudánon és Etiópián is. Lassan felzárkózik Gyöngyvirág mellé, könnyen megeshet, hogy a kedvezőtlen időjárás következtében kialakuló vonulási feltorlódások miatt valamelyik állomáson összefutnak.


Hajdú (narancssárgal) is elérte a Száhel-övezetet, nagyjából ugyanazon az úton halad, mint Gyöngyvirág (sárga)

Veca (pirossal), Hajdú (narancssárgával), Gyöngyvirág pozíciói sárgával jelölve (forrás: satellitetracking.eu)
Veca (pirossal), Hajdú (narancssárgával), Gyöngyvirág pozíciói sárgával jelölve (forrás: satellitetracking.eu)

Afrikában lévő, aktív jeladós gólyáink térképe>>

jordan shoes for sale outlet yellow