Megkezdődött a gólyavonulás

Bár még sok helyütt fészekben a fiókák, de már a korai kelésű fiatalok egy része elindult a telelőhelyek felé. Őket az úgynevezett kajtár, 2.-3.-4. éves költésbe még nem kezdett gólyák vezetik el Afrikába.

Vonuló gólyacsapat felszállás közben (fotó: Papp Ferenc)
Vonuló gólyacsapat felszállás közben (fotó: Papp Ferenc)

 Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szakemberei, idén 4 fiókát jelöltek meg GPS-GSM adóval, mely segítségével nyomon követhető a gólyák útja a fekete kontinensre. Az elsőként megjelölt és kirepült ipolyvecei fióka, már július 30-án megkezdte a vonulását. Július 19-én hagyta el szülőfaluját és érkezett meg a Garam folyó völgyébe. A közeli hegyoldalak rétjein és a Garam mentén, melyről nevét kapta, 11 napig bandázott . Aztán a vonulás első napján a Garamszentkereszt közelében található Koszorús falutól Nagykáta külterületéig repült csapatával, ahol sikerült lencsevégre kapnunk őket.

Lucernakaszálás gólyákkal a Hajta mellett 2015.07.31-én (fotó: Papp Ferenc)
Lucernakaszálás gólyákkal a Hajta mellett 2015.07.31-én (fotó: Papp Ferenc)

31 gólya verődött össze a Hajta menti kaszálón (fotó: Papp Ferenc)
31 gólya verődött össze a Hajta menti kaszálón (fotó: Papp Ferenc)

Garam is köztük szedegette a sáskákat (fotó: Papp Ferenc)
Garam is köztük szedegette a sáskákat (fotó: Papp Ferenc)

Garam a lucernásban kutat 2015.07.31-én (fotó: Papp Ferenc)
Garam
 a lucernásban kutat 2015.07.31-én (fotó: Papp Ferenc)

Másnap átlépték a magyar-román határt Battonyánál és a szomszédos Tornya falu mellett éjszakáztak. Augusztus első napján pedig elérték a Déli-Kárpátokat és a Karánsebeshez közeli Illópatakig jutottak.

Garam útja a Kárpátokig (forrás: http://www.satellitetracking.eu/)
Garam útja a Kárpátokig (forrás: http://www.satellitetracking.eu/)

A másik 3 fiatal még a fészek közelében tartózkodik, de hamarosan ők is elindulhatnak. Bátony, Cseresznye és Rimóc is már kirepültek, de még naponta visszajárnak a fészekbe. Közülük utóbbi a rimóci, bekamerázott fészkében meg is figyelhető. Az idei száraz periódusokkal teli év viszont nem kedvez a gólyáknak, így hamarosan minden már felkészült fiatal neki indul a nagyútnak.

A gólyák és más jeladóval ellátott madárfajok vonulását a www.satellitetracking.eu oldalon követhetik nyomon az érdeklődök.

jordan shoes for sale outlet boots