Báró és két társa már a Vajdaságban

A tavasz első napján Báró kis csapatával együtt elhagyta Bor városának környékén található folyóvölgyet és továbbhaladt északi irányba. Délelőtt még remek hátszéllel hajtva átkelt a Szerb-érchegységen, mely tulajdonképpen a Déli-Kárpátok folytatása és elérte a Duna-völgyét.

A hátszél és a meleg idő is segítette gólyánkat még délelőtt „Báróékat” a vonulásban (forrás: https: www.ventusky.com)
A hátszél és a meleg idő is segítette „Báróékat” még délelőtt a vonulásban (forrás: https: www.ventusky.com)

Aztán déltájt a Vajdaság határán találkozott a hidegfronttal, mely nyugatról kelet felé áramlott a Kárpát-medencébe. Ez a hideg oldalszél lelassította és repülési irányát is módosította a kis gólyacsapatnak. Az addigi 30-50 km/h vonulási sebesség Belgrádnál 7 km/h-ra esett vissza, majd a Vajdaság felett is csak 15-25 km/h-ra gyorsult. A kedvezőtlen légköri viszonyok miatt már 16h előtt le is szálltak, nem úgy, mint előzőnap, amikor 17h után kerestek csak pihenőhelyet.

Belgrádnál már oldalszél és hideg idő fogadta a csapatot, s ez jelentősen befolyásolta a vonulást (forrás: https: www.ventusky.com)
Belgrádnál már oldalszél és hideg idő fogadta a csapatot, s ez jelentősen befolyásolta a vonulást (forrás: https: www.ventusky.com)

Figyeljük meg, míg délelőtt gyorsan haladtak, addig Belgrád mellett lelassultak és alig 7km tettek meg egy óra alatt. Itt találkoztak a hidegfronttal.
Figyeljük meg, míg délelőtt gyorsan haladtak, addig Belgrád mellett lelassultak és alig 7km tettek meg egy óra alatt. Itt találkoztak a hidegfronttal.

Így március elsején összesen 195km tettek meg, innen még légvonalban 330km az őrhalmi fészek.

Március 2-án hajnalban a vajdasági Nagybecskereken élő Hám István madarász barátunk volt oly szíves és meglátogatta a kis vonuló gólyacsapatot a bánsági Árkod község mellett. Az ő beszámolójából és fotóiból tudjuk, hogy Báró másik két társával együtt érte el a Kárpát-medencét. Mind jól vannak és ma 8:45-kor szép napos időben felkerekedtek, hogy tovább folytassák vonulásukat fészkeik felé.

Báró és két társa ma hajnalban Árkod mellett a Vajdaság Bánsági részén (fotók: Hám István)
Báró és két társa a távolban Árkod mellett a Vajdaság Bánsági részén (fotó: Hám István)

 

Báró és két társa ma hajnalban Árkod mellett a Vajdaság Bánsági részén (fotók: Hám István)
Báró és két társa ma hajnalban Árkod mellett a Vajdaság bánsági részén kicsit közelebb (fotó: Hám István)

 

Báró és két társa ma hajnalban Árkod mellett a Vajdaság Bánsági részén (fotók: Hám István)
Báró és két társa ma hajnalban Árkod mellett a Vajdaság bánsági részén (fotó: Hám István)

 

Báró és két társa ma hajnalban Árkod mellett a Vajdaság Bánsági részén (fotók: Hám István)
Báró az egyik társával ma hajnalban Árkod mellett a Vajdaság bánsági részén (fotó: Hám István)

 

Báró és két társa ma hajnalban Árkod mellett a Vajdaság Bánsági részén (fotók: Hám István)
Báró (fotó: Hám István)

Köszönjük Hám Istvánnak a felvételeket és a terepi fáradozást!