Hajdú

Báró után másik gólyánk is elindult északnak, bár jócskán le van maradva tőle

Míg „Báró” az őrhalmi hím gólya már Európába az utolsó 100km-eit fogyasztva halad töretlenül fészke felé, addig gólyáink zöme még csak most kezdte meg hazaútját a távoli Afrikából. Közülük egy, „Hajdú”, február utolsó napján jelezte már, elindult haza.

Hajdú és Gyöngyvirág is hazaért!

Minap beszámoltunk róla, hogy még két kifejlett jeladós gólyánk vonulásban van. Gyöngyvirág és Hajdú április 18-án hazaértek. A két gólya 16-án hagyta el a Román-alföldet és érték el a Kárpátok térségét. Gyöngyvirág még aznap, Hajdú pedig másnap kelt át a Déli-Kárpátokon. Gyöngyvirág április 17-én Karánsebes környékéről a Túrkevéhez tartozó Csejt-pusztáig, míg Hajdú a partiumi Csigérszőlősig vonult. Erről a két helyszínről rajtolva tértek haza hétfőn mindketten.

Hajdú (narancssárgával) és Gyöngyvirág (sárgával) útja a Kárpát-medencében (az „END” feliratok jelzik az utolsó 3 vonulási nap végállomásait)
Hajdú (narancssárgával) és Gyöngyvirág (sárgával) útja a Kárpát-medencében (az „END” feliratok jelzik az utolsó 3 vonulási nap végállomásait)

Gólyáink közül a többség már a fészkén, de páran még úton

Veca és sok társa már hazatért, fészkén van, sőt többüknek már tojásai is vannak, ahogy az őrhalmi vagy a rimóci kamerán is láthatjuk. Azonban akadnak még úton lévő madarak is, mint két jeladós kifejlett madarunk Gyöngyvirág és Hajdú.

Az őrhalmi párnak ma éjjel lett meg a 3. tojása
Az őrhalmi párnak ma éjjel lett meg a 3. tojása

Veca Magyarországon! - Hajdú, Gyöngyvirág folyamatosan haladnak Törökországban

Veca április 6-án mégsem kelt át a Kárpátokon, ahogy számítottunk rá, hanem szépen eloldalazott annak előterében a Zsil-völgyéig. Másnap nagyon megindult és végre túljutott a Dél-Kárpátok bércein, sőt annyira belehúzott, hogy elérte Magyarországot Kiszombornál. Végül este 18.30-kor állt meg Algyőnél. Akár már 8-án hazaérhet, ha holnap is így halad.

Veca átkelt a Kárpátokon április 7-én
Veca átkelt a Kárpátokon április 7-én

Oldalak