gólya

A legdélebbi pont - Keszi beelőzte Picurt délen

Az északi gólyahír projekt keretében 2014-ben két gólyafiókát jelöltünk meg. Mindkettő sikeresen eljutott a fekete kontinensre, sőt egészen Dél-Afrikáig elrepültek.

Keszi és Picur

Keszi (narancssárga) és Picur (piros) Dél-Afrikába, Keszi délebbre jutott Picurnál is! (forrás: http://satellitetracking.eu/)

Keszi, a fiatal nógrádi gólya útja Dél-Afrikáig

Az északi gólyahír projekt keretében 2014-ben két gólyafiókát jelöltünk meg. Egyik a már számtalan hírben szereplő Picur, másik az eddig háttérbeszorult Keszi. Ismerkedjünk hát meg vele is, annak apropóján, hogy elérte Afrika legdélebbi országát.

Keszi Dél-Afrika

Horka is átlépte az Egyenlítőt – az öreg hím ismét bejelentkezett, ezúttal egy yalai iskolából

Horka egyike azon öreg, sikeresen költő gólyáknak, amelyeket az idei évben jeladóval láttunk el. Ráadásul ő az egyetlen hím a sok tojó között. Utoljára december 4-én őszi vonulásának első szakaszából, még Szudán- Dél-Szudán határáról kaptunk tőle adatot. Az addigi mozgásából már sejthető volt, hogy több fiatal gólyánkhoz hasonlóan Kelet-Afrika szavannái felé tart.

Horka és párja fészkükön

Horka és párja Ludányhalásziban található fészkükön 2014.08.14-én

Oldalak