gólya

Szombati látogatás az elengedett dejtári gólyánál

Korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, hogy március 23.-án a közel egy évvel súlyos sérülése után, a mentési akció lezárásaként elengedtük a felgyógyult fehér gólyát Dejtáron. Az elmúlt napokban „magára hagytuk”, szombaton viszont megvizitáltuk.

Dejtáron a kertek alatt (fotó: Papp Ferenc)
Dejtáron a kertek alatt (fotó: Papp Ferenc)

Lassan szivárognak vissza gólyáink a Kárpát-medencébe – jeladós madaraink egy része is útra kelt már

Az áttelelő Fülöpön és Januáron kívül február végén megérkezettek a legkorábbi vonuló fehér gólyáink is. Az őrhalmi madárról már korábban hírt adtunk, több helyütt is beszámoltak róla. Március első dekádjában pedig több korai „öreg” madár megjelent, így például Kisbágyonban 7-én már bizonyosan itt volt az első madár.

A kisbágyoni gólya is már visszatért fészkébe (fotó: Papp Ferenc) 2016.03.08.
A kisbágyoni gólya is már visszatért fészkébe (fotó: Papp Ferenc) 2016.03.08.

Telelő fehér gólyák az Ipoly-völgytől Kelet-Afrikáig (MTI)

Január a ludányi iskola fészkében - 2016.01.05. Fotó: Papp Ferenc

Idén szokatlanul korán, már július végén megkezdték vonulásukat a hazai fehér gólyák (Ciconia ciconia), többségük el is jutott Afrikába, de olyan madár is van, amelyik a telet itthon tölti az Ipoly-völgyben - tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) programkoordinátora az MTI-t.

Oldalak