Afrika

Összefoglaló cikk jelent meg jeladós gólyáinkról az országos hírportálokon

Pénteken számos országos hírportál összefoglaló cikket hozott le jeladós gólyáinkról. Nem ez az első, s valószínűleg nem is az utolsó eset, hogy foglalkozik velük a média.

A mostani cikkek is a két Dél-Afrikáig jutott gólyánk (Picur és Keszi) történetével kezdődnek, de írnak a többiek teleléséről, megemlítve az itthon telelőket is, valamint a tavaszi vonulásról, melynek kapcsán a Varbóról csütörtökön közzétett hírre is utalnak.

Tevekaravánon vagy Varbó hátán utazik a Szaharában a jeladó?

Mint azt már többször említettük, a fehér gólyák jelölésére GSM alapú jeladókat használtunk. Ennek a technológiának az a hátránya, hogy csak GSM hálózat ernyője alatt tud nekünk adatokat továbbítani. Afrika nem Európa, ahol már szinte nincs olyan négyzetméter, ami ne lenne „behálózva”.

Észak-Afrika GSM térképe
A GSM hálózat lefedettségi térképe azon a területen amerre Varbó járt a télen.

Horka újra a Ngorongoro közelében

Horka az egyetlen öreg hím gólyánk, amely GPS-GSM jeladóval indult útnak tavaly nyár végén Afrikába, s ő volt az ötödik, amelyik átrepült a déli féltekére. Jeladója viszonylag ritkán küldött SMS-eket, de januártól már gyakrabban érkeztek tőle is adatok. Január 14-én érkezett meg Kenyába, de másnap már Tanzániában volt, s a vulkánok vidékén, a Ngorongoro közelében éjszakázott. Csak egy héttel később indult tovább, de nem sokáig tartott dél felé, s 24-én már vissza is fordult. Tegnap újra a Ngorongoro vidékéről küldött SMS-t.


Horka útja Tanzániában, 2015. január 31-ig
Forrás: satellitetracking.eu

Pihenő Greytown közelében

Ötödik napja nem repül tovább a nagy utazónk. Azon a "réten" időzik, ami a Greytown nevű kisvárostól északkeleti irányban, mintegy 10 km-re fekszik (közúton 18 km). Van mit kipihennie, hiszen már túl van a 17 000. kilométerén!

Picur az utóbbi 5 napban 2-3 kilométeres körzetben mozgott, mint annak idején az Ipoly árterén.
2014. december 26-30.

Oldalak